Kósa Ádám az Európai Parlament első siket képviselője Soltész Miklóssal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárával közösen nyitotta meg tegnap este a brüsszeli Balassi Intézet időszaki kiállítását, amelyen fogyatékkal élő művészek alkotásai láthatóak "Újrafestett valóság 2.0" címmel.
A kiállítás ünnepélyes megnyitóján Soltész Miklós államtitkár megköszönte a művészeknek munkájukat, mindennapi küzdelmüket, iránymutatásukat. Az államtitkár meghívta továbbá a belga művészeket, hogy az év végén, amikor minden műalkotás a budapesti Magyar Nemzeti Galériába érkezik, ők is csatlakozzanak alkotásaikkal együtt a magyarországi tárlathoz.
Helga Stevens, a flamand parlament képviselője és szenátora beszédében méltatta a kezdeményezést. "Nagyszerű, hogy belga és magyar művészek munkáit együtt mutatják be. Hiszen a művészet akkor tud kiteljesedni, ha maguk a művészek is találkozhatnak különböző országokból – fogyatékkal élők és épek egyaránt – így hatnak egymásra, nincsenek korlátok közé szorítva" – mutatott rá.
Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő magyar jelnyelven megatartott beszédében kiemelte: Az új Alaptörvény – történelmi jelentőséggel – fokozottan védi a magyar jelnyelvet és azt a magyar kultúra részének tekinti. "A nyelv nem csak kifejezési forma, hanem identitás is egyben, akár szavakban, akár képekben nyilvánul meg. Az alkotó világképe mindig nyitott és a művészetben nyilvánul meg, majd akkor válik befejezetté, amikor a műélvező is hozzáteszi a saját világképét. De mindez csak akkor lehetséges, ha a bemutatott világkép kiegészítésre érdemes, mint ahogy az itt kiállított alkotások is azok" – zárta beszédét Kósa Ádám, aki a 2011-es magyar elnökség megnyitóján az Európai Parlamentben szintén kiállítást szervezett fogyatékkal élő művészek alkotásaiból.
A jelenlegi tárlat különlegességét az adja, hogy a képeknél nincs jelölve, hogy ki milyen fogyatékossággal él és alkot, így a nézőnek nem lehet prekoncepciója, s kizárólag a művészi érték szerint ítéli meg a képeket. Az "újrafestett valóság" cím utal arra, hogy a tárlat rendezői azt szeretnék, ha a többségi társadalom másként, új nézőpontból gondolna a testi fogyatékkal élő művészekre és alkotásaikra.
A megnyitó beszédeket követően Kósa Ádám vendégeként Vincze Tamás jelnyelvi versmondó Ady Endre ’Egyedül a tengerrel’ és Pilinszky János ’Van Gogh imája’ című versét adta elő, illetve a magyarul is kiválóan beszélő roma származású belga vak gitár- és hegedűművész Tcha Limberger és Benjamin Clement adtak nagysikerű koncertet.
Háttér: Az Újrafestett valóság egy rendhagyó kiállítás-sorozat, mely a Magyar Nemzeti Galéria három éve elindított esélyegyenlőségi programja keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet és a Magyar Nemzeti Galéria közös programjaként jött létre. Fővédnöke Soltész Miklós, szociális és családügyért felelős államtitkár, kurátora Dán Bernadette. A brüsszeli kiállítás 2014. március 28-ig tekinthető meg. A sorozat a 2012-es budapesti tárlattal kezdődött, amelyen közel 20 ép és fogyatékkal élő kortárs képzőművész alkotásait állították ki, ezekből a munkákból látható egy válogatás most Brüsszelben. A kiállítás a Balassi Intézet támogatásával a 2013-14-es évben különböző európai nagyvárosokban mutatkozik be (Róma, Berlin, Bécs, Brüsszel, Stuttgart, Párizs, London, Helsinki, Moszkva, Prága, Isztambul), ahol a magyar alkotók művei helyi fogyatékkal élő képzőművészek műveivel egészülnek ki. 2014 decemberében az összes alkotás a Magyar Nemzeti Galériába tér vissza, hogy az így nemzetközivé vált kiállítást a magyar nagyközönség is megtekinthesse.