
Nemzetközi Roma Nap: A Néppárti Képviselőcsoport elkötelezett a romák társadalmi befogadásának elősegítése iránt
2012. 04. 04.
"A leginkább kirekesztett közösségek társadalmi és gazdasági integrációja nem csupán erkölcsi kötelesség és egyben politikai kihívás, hanem az egyik legígéretesebb gazdasági lehetőség is. Erre a felismerésre alapozva az Európai Néppárt volt az első európai szintű politikai formáció, mely elfogadta saját, a romák társadalmi befogadását célzó stratégiáját 2006-ban, majd 2010-ben megalapította a Néppárti Frakció Roma Munkacsoportját" – emlékeztetett Joseph Daul néppárti frakcióvezető.
"Április 8-án a roma aktivisták első nemzetközi összejövetelére emlékezünk, akik 1971-ben a Londonhoz közeli Orpingtonban találkoztak. Az alapítóülésen a Nemzetközi Roma Unió elfogadta zászlaját, valamint a Jarko Jovanonic szerezte "Gelem, Gelem" című művet himnuszként. Azóta április 8-a a roma kultúra ünneplésének, a több évszázados roma és nem roma közös történelem előtti tiszteletadásának és Európa legnagyobb, ám leginkább kirekesztett etnikai közösség helyzetének tudatosításának a napja " – mutatott rá Járóka Lívia fideszes EP-képviselő.
"A közösség kultúrája iránti tisztelet kinyilvánításán túl, a Nemzetközi Roma Napnak arra is emlékeztetnie kell minket, hogy milyen kihívásokkal és mindennapi problémákkal szembesülnek a roma közösségek Európa-szerte. E tekintetben viszont van mit ünnepelnünk az idén. A magyar soros elnökség erőfeszítéseinek köszönhetően az Európai Unió tavaly elindította az Európai Roma Stratégiát. Ez a kezdeményezés mérföldkőnek számít, hiszen az elmúlt évek megközelítésével szemben minden tagállamtól megköveteli a nemzeti romaintegrációs cselekvési tervek végrehajtását. Minden EU államnak ténylegesen el kell magát köteleznie amellett, hogy leküzdjék a kontinens legnagyobb etnikai kisebbségének társadalmi kirekesztését" – emelte ki Járóka Lívia EP-képviselő.
"Az Európai Roma Stratégia elfogadása után a nemzeti romaintegrációs stratégiák megvalósításán a sor. Itt újra az EU intézmények kapnak kiemelt szerepet, hogy biztosítsák a konkrét programok gyors beindítását az elfogadott keretprogramnak megfelelően. A Néppárti Képviselőcsoport elkötelezett a romák társadalmi befogadásának további elősegítése iránt és kész minden segítséget megadni e téren. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából felkérem az Európai Unió tagállamait és a roma közösségeket, hogy tegyenek meg mindent, viselkedjenek felelősen és használják ki az Európai Roma Stratégia által adott lehetőségeket" – összegezte Joseph Daul, a néppárti frakció elnöke.