Minden pénzügyi akadály elhárult a 2014-2020-as pénzügyi kereteket rögzítő megállapodás útjából

Ma hajnalban megállapodásra jutottak a Tanács és az Európai Parlament tárgyalódelegációi a 2014-es uniós költségvetésről és a 2013-as költségvetés még rendezetlen kifizetési szükségleteiről. Surján László az EP kereszténydemokrata alelnöke szerint ezzel elhárult az utolsó pénzügyi akadály is a 2014-2020-as uniós költségvetési keretek elfogadása útjából.

Az Európai Parlament és a Tanács képviselőinek egyeztető bizottsága 2014-ben a kötelezettségvállalások szintjét 142,6 milliárd euróban, a kifizetések szintjét 135,5 milliárd euróban határozta meg. Ezzel a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta először sikerült elérni, hogy növeljék a Tanács által megvágott kifizetési szinteket, most 350 millió euróval. Az esetleg még a jövőben hiányzó összegek biztosítását költségvetési módosításokon keresztül a költségvetési hatóság két ága közös nyilatkozatban vállalta.
 
A felek rendezték a 2013-as költségvetésből hiányzó 3,9 milliárd eurós kohéziós kifizetést és a tavalyi árvizek miatt legnagyobb károkat szenvedett Németországnak, Ausztriának és Csehországnak folyósítandó összesen 400 millió euró forrásait is.
 
Surján László szerint a ma hajnali megállapodással elhárultak az utolsó pénzügyi akadályok is a februári európai tanácsi keretköltségvetési megállapodás útjából. Az azt megerősítő parlamenti jelentésről az EP Költségvetési Bizottsága várhatóan most csütörtökön, a plenáris ülés pedig jövő héten szavaz.
 
Háttér: az Európai Tanács februári megállapodásának hazánk az egyik legnagyobb nyertese: az Orbán Viktor vezette tárgyalódelegáció a kisebb uniós "tortából" is nagyobb részt tudott elhozni, mint a korábbi szocialista kormány. Hazánkba hét év alatt 35,5 milliárd euró regionális fejlesztési és agrárforrás érkezhet, ezzel egy főre vetítve az egész Európai Unióban a második legnagyobb támogatás a miénk.