A cseh uniós elnökség rendezésében megtartotta első ülését az "Európai Roma Platform". A testület prágai ülésén Járóka Lívia az állam- és kormányfők erőteljesebb szerepvállalását sürgette a romák társadalmi befogadását célzó uniós stratégiával kapcsolatban.
Prágában, az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Csehország fővárosában tartotta alakuló ülését az Európai Roma Platform. Az Európai Bizottság és a cseh kormány közös szervezésében megrendezésre kerülő értekezleten Járóka Lívia, a Fidesz-MPSZ néppárti képviselőnője hangsúlyozta, hogy a jelenlegi demográfiai kihívások és a társadalmi kohézió megbomlásával fenyegető elszegényedés, valamint a pénzügyi válság és az arra adott elhibázott válaszok miatt a romák sikeres gazdasági-társadalmi integrációja jelenti Európa jövőjének egyik kulcskérdését. A képviselőnő elmondta, hogy végig kell vinni azt paradigmaváltást, melynek során az anti-diszkriminációs és emberi jogi megközelítés mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell kapjanak a gazdasági és pénzügyi kérdések is. Járóka szerint fontos tudatosítani a többségi társadalomban, hogy a romák társadalmi befogadása nem csupán erkölcsi kötelesség, hanem az minden ország jól felfogott gazdasági érdeke. A képviselőnő szerint az eddigi nemzetközi kezdeményezések felemás eredményeiből levonhatjuk azt a tanulságot, hogy világos elkötelezettség, megfelelő költségvetési ráfordítás és egyértelmű jogszabályi kötelezettség hiányában a hangzatos politikai jelszavak sosem válnak valósággá. Csak az Európai Unió biztosíthatja a szükséges jogi alapokat, melyek révén a tagállami kormányok akár szankciók alkalmazásával is rákényszeríthetőek lennének saját vállalásaik betartására – mondta a képviselőnő. Járóka a hatályban lévő jogszabályok nem kielégítő alkalmazására is felhívta a figyelmet.Elmondta,hogy a hátrányos megkülönböztetés elleni szabályokról például gyakran éppen az érintettek tudnak a legkevesebbet és amint az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének legújabb jelentéséből is kiderül, riasztóan alacsony a panasszal élők száma.
Az ülést követően, Vladimir Spidla foglalkoztatásért és esélyegyenlőségért felelős uniós biztossal, valamint Michael Kocab emberi jogokért és nemzeti kisebbségekért felelős cseh miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón Járóka Lívia a Roma Platform jelentőségét méltatta. A képviselőnő hangsúlyozta, hogy a Bizottság partnereként az Európai Parlament volt mindig is a romák társadalmi befogadásáért folytatott munka „zászlóshajója”, a sikernek azonban elengedhetetlen feltétele az Európai Tanácsnak, mint az EU csúcsszervének az erőteljesebb szerepvállalása is. Járóka kiemelte, hogy a Platform megalakulása fontos előrelépést jelent, amely biztosíthatja a félévente váltakozó uniós elnökségek közötti folyamatosságot és lehetőséget nyújthat egy hosszú távú, pártokon és ciklusokon átívelő cselekvési terv kialakítására.
Mint ismeretes, tavaly szeptemberben, az Európai Bizottság szervezésében került sor az Európai Roma Csúcstalálkozóra, ahol José Manuel Barroso elnök „Európai Platformot” hirdetett meg a romák társadalmi befogadásának előmozdítására, amely a tagállamok, az uniós intézmények és a civiltársadalom közötti együttműködést lesz hivatott szolgálni a jövőben. Az Európai Tanács decemberben felszólította a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az alapvető jogok védelmével, valamint a nyomor és hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemmel kapcsolatos politikáik tervezése és végrehajtása során vegyék figyelembe a romák sajátságos helyzetét, illetve, hogy a Bizottság 2010 elejéig tegyen jelentést az e téren elért eredményekről.