Az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottságának szerdai ülésén Győri Enikő európai parlamenti képviselő (Fidesz) a jelenlegi adatszolgáltatási rendszer alapvető átalakítására szólította fel a jogalkotókat. A néppárti politikus szerint annak érdekében, hogy a jövőben el lehessen kerülni az eurózóna stabilitását veszélyeztető görög botrányhoz hasonló eseteket, a hamis adatokat szolgáltató tagállamokat szankciókkal kell sújtani.
A szakbizottsági ülésen Győri Enikő emlékeztetett, hogy bár már 2004-ben fény derült a görög csalásra, de az Európai Unió azóta sem tett hatékony lépéseket a statisztikai adatszolgáltatási rendszer megreformálása érdekében. A képviselő üdvözölte, hogy a Bizottság az Eurostatot nagyobb ellenőrzési jogkörrel ruházná fel, ugyanakkor a néppárti politikus szerint a mostani súlyos gazdasági helyzetben ez nem elégséges, hiszen jelenleg már a közös pénz jövője a tét.
Győri Enikő hozzászólásában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a túlzottdeficit-eljárásban nem csak azokat a tagállamokat kellene szankciókkal sújtani, amelyek sorozatosan megszegik a költségvetési hiányra vonatkozó 3%-os maastrichti hiánycélt, hanem azokat is, amelyek éveken keresztül hamis statisztikai adatokat szolgáltatva félrevezetik a befektetőket és az Európai Uniót, veszélybe sodorva ezzel az eurózóna stabilitását. „Erősíteni kell az Eurostat szerepét és közös európai megoldás kialakítására van szükség, figyelembe véve a Herman Van Rompuy vezette tanácsi munkacsoportban most folyó munkákat is” – zárta felszólalását Győri Enikő.