Mezőgazdaság és vidékfejlesztés

Magyarország a cukorreform nagy vesztese – Bezárt a szerencsi cukorgyár is

Magyarország a cukorreform nagy vesztese – Bezárt a szerencsi cukorgyár is

2008. 03. 10.

A szerencsi gyár bezárásával a működő cukorgyárak száma az EU csatlakozáskor meglévő ötről mára egyre csökkent Magyarországon. Glattfelder Béla fideszes képviselő arra emlékeztetett, hogy a magyar néppárti delegáció az Európai Parlamentben a cukorreform ellen szavazott, mivel a tervezet radikális termeléscsökkentést javasolt az EU-ban. Az agrárminiszterek Tanácsa végül – a magyar kormány támogatásával – megszavazta a cukorreformot. Gráf József a cukorreform elfogadását követően azt ígérte, hogy Magyarországon nem kerül sor gyárbezárásokra – hívta fel a figyelmet Glattfelder Béla. Az azóta eltelt időben egyértelművé vált, hogy a cukorreform során nem sikerült megvédeni a magyar érdeket. Hazánk a reformot megelőzően önellátó volt cukorból. Ezzel szemben ma a gyárbezárások következtében szinte a teljes hazai fogyasztást importból kell fedezni.

Glattfelder Béla szerint a cukorreform során megtanultuk, hogy Magyarország számára a Közös Agrárpolitika reformjai csak hátrányosak lehetnek. Hazánk alapvető érdeke ezért, hogy ezeket a reformokat megakadályozzuk.