Hírek

Elhárulhat a veszély – politikai döntés a 2013-as uniós költségvetésről és a 2012-es pótköltségvetésről

Elhárulhat a veszély – politikai döntés a 2013-as uniós költségvetésről és a 2012-es pótköltségvetésről

2012. 12. 05.

 

Surján László a döntés kapcsán elmondta: "Szerencsére az ingadozó szocialista frakció képviselőinek egy részét is sikerült meggyőzni és így a Költségvetési Bizottság józan többsége a néppárti frakció vezetésével elfogadja azt a megállapodást, amelynek köszönhetően a 2012-es többletigények is megnyugtatóan rendeződnek és a 2013-as kifizetések sem kerülnek veszélybe, kifizethetőek az elmaradások és többek között az európai gazdák is időben hozzájuthatnak a mezőgazdasági támogatásokhoz". Az EP kereszténydemokrata alelnöke hozzátette: "A megállapodáshoz csatolandó nyilatkozatok megnyugtatóan rendezhetik a 2013-as uniós költségvetés helyzetét is".

A Költségvetési Bizottság tegnapi politikai szavazását még jövő hét hétfőn egy érdemi szavazással is meg kell erősíteni, a megállapodásról a végső döntést pedig a Parlament plenáris ülése várhatóan jövő hét szerdán hozza meg.