„Elemi érdekünk a GDP alapú EU támogatás”

Deutsch Tamás szerint a magyar családok boldogulását az szolgálná, ha 2013 után is elsősorban a GDP mérőszáma alapján osztanák el az Európai Unió regionális fejlesztési forrásait. Ezt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján mondta a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője, aki a kevésbé fejlett tagállamok és régiók hatékony felzárkóztatását szorgalmazta az EP plenáris ülésén.

A politikus úgy fogalmazott: a magyar polgárok jelenét és jövőjét nagyon komolyan befolyásoló kérdésről van szó, "Magyarország elemi érdeke, hogy a regionális források elosztását illető szabályok ne változzanak meg", és a 2013 utáni hétéves költségvetési időszakban is a bruttó hazai termék legyen a forrásokra való jogosultság alapvető mérőszáma.

Hangsúlyozta: a 2011 első félévi soros magyar elnökség feladata lesz annak elérése, hogy ez konszenzusos állásponttá váljon az Európai Tanácson belül is. Biztatónak nevezte, hogy az EU két másik alapvető intézménye, az Európai Parlament és a Bizottság ezt az szakmai álláspontot támogatja.

Deutsch Tamás elmondta, az EU-ban éles politika vita folyik arról, hogy kik legyenek a kedvezményezettek, a kevésbé fejlett, valóban felzárkózásra szoruló országok, vagy az átlagosan és jobban fejlett államok is. Mint fogalmazott, a GDP nem a legtökéletesebb mutatószám, de jobbat még nem találtak ki. "A GDP összességében egy ország fejlettségét a lehető legpontosabban mutatja meg" – mondta.

Meggyőződése szerint ha uniós szinten más mérőszámokat is figyelembe vennének – javaslatok történtek vegyes mutatók megalkotására például a munkanélküliségi ráta és a környezetvédelmi ártalmakat tükröző mérőszámok beemelésével -, akkor ez az új tagországok számára lényegesen kevesebb támogatást és lassabb felzárkózást jelentene. Hozzátette, hogy a tagállamok szintjén, az egyes országokon belül már más indikátorok is szerepet játszhatnak a régiók közötti fejlesztési támogatások elosztásánál.

Az európai parlamenti képviselő az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a regionális fejlesztési források jelenlegi elosztási elveinek fő ellenzői közé tartozik a kohéziós politika régi kritikusa, Nagy-Britannia, valamint Franciaország. Tájékoztatása szerint Magyarország évente átlagosan 800-900 milliárd forintot kap a kohéziós alapokból.

Az európai parlamenti képviselő arról is szólt, hogy az új polgári kormány hivatalba lépése óta nagy lendületet vett a soros magyar EU-elnökségre való felkészülés, amelynek pozitív a fogadtatása Brüsszelben.

(MTI)

Deutsch Tamás sajtótájékoztatója