Az Európai Unió romákkal kapcsolatos stratégiájáról tett nyilatkozatot az Európai Tanács és az Európai Bizottság az Európai Parlament plenáris ülésén Brüsszelben. Járóka Lívia, néppárti képviselőnő a közös európai szakmai felügyelet szükségességét hangsúlyozta a vitán elhangzott beszédében.
Jean-Pierre Jouyet, európai ügyekért felelős miniszter az Európai Tanács francia soros elnökségének képviseletében elmondta, hogy a romák befogadásának számos területén jelentős előrelépést hozott a július 2-án elfogadott Új Szociális Menetrend. A miniszter ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a tagállamok nem képesek dűlőre jutni a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem terén, holott ez a program elsődleges célkitűzése. Vladimir Spidla, az Európai Bizottság, foglalkoztatásért és esélyegyenlőségért felelős biztosa a szeptemberi EU-Roma Csúcstalálkozó eredményeit méltatta, illetve megerősítette a Bizottság elkötelezettségét a romák társadalmi kirekesztésének megszüntetése iránt. Mint elmondta, a Barroso elnök javaslatára létrehozandó Roma Platform a tagállamok és az uniós intézmények közötti koordináció révén megduplázza majd az erőfeszítéseket. A vitában felszólaló képviselők többsége ugyanakkor elégedetlenségét fejezte ki szeptemberi csúcstalálkozó eredményeivel kapcsolatban, és emlékeztettek: az Európai Parlament januári állásfoglalása uniós stratégia megalkotására szólította fel a Bizottságot a romák befogadására, amely mindezidáig várat magára.
Járóka Lívia, a Fidesz-MPSZ néppárti képviselőnője szerint bár jelentős előrelépések történtek annak felismerésére, hogy a mélyszegénységben élő romák befogadása az európai társadalmak közös érdeke, a tagállami programokban kinyilvánított jó szándékot nem támasztják alá a nemzeti költségvetések. „Az eddigi projekt-alapú elképzelésnél sokkal átfogóbb, a roma és nem roma társadalmat együttesen megszólító, a felsorolt területeket együttesen fejlesztő, pártokon és választási ciklusokon átívelő szakmai munka kell, melynek alapfeltétele, hogy a francia elnökség alatt előkészített egységes európai fellépés szükségességét a következő soros elnökségek is magukévá tegyék” – mondta a képviselőnő. Járóka hangsúlyozta, hogy a romák gazdasági erejének Európa szolgálatába állításához azonnali intézkedések szükségesek, mert az új tagállamok mélyszegénység sújtotta területei nem várhatnak évtizedeket a társadalmi kohézió megerősítésére. „Kell egy európai uniós stratégia, amelynek a jogi alapokat, a szankcionálás lehetőségét és új pénzügyi mechanizmusokat is meg kell teremtenie. Csak így lehet az Unió vérkeringésébe bekapcsolni az európai romákat, ezzel erősítve Európa társadalmi kohézióját” – zárta beszédét Járóka.
A képviselőnő a vitában beszámolt az Európai Parlament által kezdeményezett öt millió eurós új kísérleti programról (pilot projectről) is, amely a 2009-es uniós költségvetés részét fogja képezni. Járóka kifejtette, hogy a program (project) nagyban segítheti a romák társadalmi befogadásával kapcsolatos új szemlélet kialakulását. A Néppárt eredeti indítványának megfelelően a tervezet erőteljes hangsúlyt helyez a romák óvodai és poszt-graduális képzésének javítására. A tervezet a jövő évi költségvetés részeként várhatóan december végén kerül elfogadásra.