A Roma Szakkollégium Brüsszelbe látogató egyetemi hallgatóival találkozott Járóka Lívia, a Fidesz-MPSZ néppárti képviselője. A képviselőnő beszámolt parlamenti munkájáról és a romák társadalmi befogadásának hazai és európai perspektíváiról beszélgetett a fiatal szakemberekkel.
A szeptember 16-án tartott Európai Roma Csúcstalálkozóról és a formálódó Európai Roma Stratégiáról szólva a képviselőnő elmondta, hogy a tagállami és európai roma civilszervezetek feladata lesz konkrét tartalommal megtölteni a keretstratégiát, amely várhatóan ajánlásokat és szakmai minimumkövetelményeket fogalmaz majd meg a tagállamok számára. Járóka kitért arra is, hogy a stratégia végleges formájának elfogadása valószínűleg a 2011-es magyar tanácsi elnökség feladata lesz. A képviselőnő beszélt az Európai Néppárt november 13-án megrendezendő konferenciájáról is, amely az előzetes tervek szerint fórumot biztosít majd a soros elnöki tisztségben egymást követő tagállamok képviselőinek és az érintett civilszervezetek vezetőinek, hogy mintegy a decemberi kormányközi konferencia előkészítéseként egyeztessenek a stratégia konkrét tartalmáról és a Tanácstól elvárt követelményekről.
Kamarás István, a Roma Szakkollégium vezetője a magyarországi pályáztatási rendszer visszásságairól beszélt. Mint elmondta, a bonyolult pályázati feltételek éppen a leghátrányosabb helyzetűek, így a romák esélyeit korlátozzák, és pályázatíró cégek szinte egyáltalán nem alkalmaznak romákat. Solymosi Imre, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány elnöke arról beszélt, hogy a jelenlegi kormány nem rendel kézzelfogható forrásokat a telep felszámolási program mellé, amely így üres ígérgetés marad. Az elnök kifogásolta továbbá, hogy a mezőgazdasági fejlesztések terén teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a romák szempontjai, és a szociális földprogram fellendítését sürgette a mélyszegénységben élő vidéki romák életminőségének javítása érdekében.