Hírek

Bocskor_994_jo

Törvényes ukrán választásokat!

2018. 09. 11.

Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő tegnap esti plenáris felszólalásában a közelgő ukrán választásokra hívta fel az Európai Parlament figyelmét. A 2019-es parlamenti- és elnökválasztás kampánya már elkezdődött, s ebben fontos elem az európai- és euroatlanti integráció, az európai értékek és a reformok. Ennek ellenére az ukrán parlament a mai napig nem fogadta el az új egységes választójogi kódexet, nem újította meg a már 2014-ben is lejárt mandátummal rendelkező Központi Választási Bizottságot, nem teremtett tiszta és egyenlő képviseleti esélyeket az országban élő nemzeti kisebbségek számára.

A képviselő felhívta azokra a törvénysértésekre az Európai Parlament figyelmét, amelyek a 2014-es választásokat jellemezték. Ekkor az ukrán Központi Választási Bizottság úgy szabta át a kárpátaljai egyéni választókerületeket, hogy nem vette figyelembe a hatályos törvényt, mely szerint az egyéni választókerületek kialakításánál tekintettel kell lenni a közigazgatási egységek határait, a helyi közösségek érdekeit, illetve tekintettel kell lenni az adott területen élő nemzeti kisebbségekre is.

A képviselő reményét fejezte ki, hogy az Európai Parlament nem csak figyelemmel fogja kísérni az ukrajnai választásokat, de szót emel az olyan diszkriminatív és törvénytelen intézkedések ügyében, mint amilyen a 2014-es volt, amikor megakadályozták, hogy a kárpátaljai magyar közösség egyéni képviselőt juttasson a Legfelsőbb Tanácsba. „Ukrajna nem szűkítheti a nemzeti kisebbségek már meglévő jogait, garantálnia kell a kisebbségi képviselők bejutását minden törvényhozó, érdekvédelmi és helyhatósági testületbe, hisz ez a demokratikus jogállamiság egyik fő kritériuma” – hangsúlyozta Bocskor Andrea néppárti politikus.