Hírek

ThinkstockPhotos-116297697_994

Posztgyarmatosítási traumától a megoldásig

2017. 07. 05.

„Az éghajlat- és környezetváltozás az egyik oka a harmadik világ országaiból és a válságterületekről kiinduló migrációnak. A nemzetközi fejlesztéspolitika történelmi feladata, hogy visszaszorítsa a családokat szétszakító és gyakran életveszéllyel járó elvándorlást” – hangsúlyozta Hölvényi György kereszténydemokrata (Fidesz-KDNP) politikus az Európai Parlament fenntartható fejlődésről szóló plenáris vitáján Strasbourgban.

A néppárti képviselő rámutatott: „Az éghajlatváltozás káros hatásai elsőként a legszegényebbeket és a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőket érintik. Az erőforrások klímaváltozás okozta szűkülése tovább fokozza az egyes térségekben egyébként is meglévő gazdasági és társadalmi feszültségeket.”

Hölvényi György emlékeztetett arra, hogy az európai fejlesztéspolitika felelőssége óriási a migráció okainak visszaszorításában.

„Az Európai Uniónak olyan nemzetközi fejlesztési programokat kell kialakítania, amelyek nemcsak az úgynevezett civil szervezeteket, hanem az adott régiókban jelentős hagyományokkal rendelkező, milliókról gondoskodó vallási szervezeteket, illetve egyházakat is partnernek tekintik. Ezek a szervezetek szélsőséges körülmények között is segíteni tudják a legszegényebbeket a világ válságzónáiban, amikor az állami intézmények már nem képesek erre” – hangsúlyozta a képviselő.

Hölvényi György felszólalása végén elmondta: „A posztgyarmatosítási traumákból adódó befogadási kényszertől el kell jutni az egyetlen reális és tartós megoldásig, a helyben, az adott régióban nyújtott segítési kultúra kialakításáig.”