Kül-és biztonságpolitika

Polgáraink biztonságának garantálása első számú prioritás

2017. 02. 15.

Az Európai Parlament mai plenáris ülése megvitatta azt a terrorellenes irányelvtervezetet, amellyel az EU naprakésszé tenné terrorellenes szabályozását. A vita kapcsán Gál Kinga fideszes EP-képviselő elmondta: „Az európai polgárok biztonságának garantálása első számú prioritás kell, hogy legyen mindannyiunk számára, hiszen nem létezik szabadság biztonság nélkül”.

Gál Kinga szerint a párizsi terrorcselekmények rámutattak arra, hogy a hatályos európai terrorellenes szabályozás számos hiányosságot hordoz magában. „Az irányelv célja, hogy kiküszöbölje ezeket és naprakésszé tegye a terrorista bűncselekményekre adott büntetőjogi választ, biztosítsa az Unió területén a terrorista cselekmények egységes értelmezését” – mondta el az Európai Néppárt alelnöke.

„Az európai polgárok radikalizálódásának és terroristává válásának megakadályozása érdekében az irányelv büntethetővé teszi a toborzás és kiképzés kísérletét, a terrorista kiképzésben való részvételt, a terrorizmus céljából történő külföldre utazást, a terrorizmus céljából külföldre utazás szervezését vagy egyéb módon történő elősegítését és különböző terrorista bűncselekmények finanszírozását is. „Azáltal, hogy ezek a cselekmények büntethetőek lesznek, lehetővé válik potenciális elkövetők kiszűrése és ezáltal újabb terrorcselekmények megelőzése” – tette hozzá a politikus a vitával kapcsolatban.

A képviselő rávilágított: „A magyar kormány a kezdetektől fogva támogat minden olyan intézkedést, amely kézzelfoghatóan növeli Európa biztonságát, így az uniós terrorellenes keret korszerűsítését is”.

Háttér: Becslések szerint több mint 5000 uniós állampolgár hagyta el hazáját, hogy külföldi harcosként részt vegyen a Szíriában és Irakban zajló harcokban. Számosan már visszatértek vagy megpróbálnak visszatérni Európába.