Alkotmányügy, állampolgári jogok, bel- és igazságügy

Nem nézhetjük tétlenül a legszörnyűbb emberi jogsértéseket

Nem nézhetjük tétlenül a legszörnyűbb emberi jogsértéseket

2015. 03. 11.

Az Európai Parlament a mai napon szavazta meg a gyermekek online bántalmazása elleni küzdelemről szóló határozatot, amelynek Gál Kinga volt az egyik beterjesztője. "Nemzetközi összefogásra van szükség ahhoz, hogy megfékezzük a gyermekek online szexuális zaklatásának terjedését. Sajnos, a most felnövő generációk különösképpen kitettek e kegyetlen bántalmazási formának, melynek az internet elterjedésével és a technika fejlődésével egyre könnyebben válnak áldozataivá" – mondta el a képviselő. "Forróvonalak támogatásával, figyelemfelkeltő központok létrehozásával és információcserével hatékonyabban léphetünk fel gyermekeink védelmében EU-s szinten, hiszen az internet nem ismer határokat, így nem elég tagállami szinten külön-külön küzdeni e jelenség ellen" – húzta alá a néppárti képviselő.
 
A gyermekek jogai, kiemelten a gyermekéhezés és alultápláltság elleni küzdelem, Gál Kinga javaslatára került nevesítésre az éves emberi jogi jelentésben, melynek vitájára a délután folyamán került sor. A néppárti képviselő megelégedésének adott hangot, hogy az éves jelentésbe javaslatára külön fejezet foglalkozik a hagyományos nemzeti kisebbségek jogaival is. "Nagyon fontosnak tartom annak elismerését, hogy sajátos helyzetük sajátos megoldást igényel ahhoz, hogy valóban egyenlő esélyekkel rendelkezzenek" – hangsúlyozta a képviselő.
 
A vitában Gál Kinga a legsúlyosabb emberi jogi helyzetre hívta fel a figyelmet. A legszörnyűbb emberi jogsértésnek nevezte mindazt, ami a közel-keleti keresztényekkel, köztük asszonyokkal, és gyermekekkel történik, akiket hitükért kínoznak, gyilkolnak meg, taszítanak rabszolgasorba. "Ezek a barbár cselekedetek az emberiség elleni bűncselekmények, amelyek semmivel sem igazolhatóak, és összeegyeztethetetlenek a legalapvetőbb emberi jogokkal." Ennek kapcsán Gál Kinga felkérte az Unió közös külügyi főképviselőjét, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel lépjen fel ezen embertelen bűncselekmények ellen, és keressen ehhez szövetségeseket.