Hírek

A migráncsempészet globális szintű bűnözéssé vált

2018. 07. 04.

„A migráncsempészet globális szintű bűnözéssé alakult, amely komoly válaszlépéseket igényel” – jelentette ki Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő a humanitárius segítségnyújtásról szóló migrációs plenáris vita kapcsán. „Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az NGO-hajók a Líbia parti vizeiből kimentett migránsokat nem a pár kilométerre lévő Líbiába szállítják vissza, hanem a több száz kilométerre lévő Európába viszik őket” – hangsúlyozta az Európai Néppárt alelnöke.

Az ENSZ bécsi székhelyű Kábítószer- és Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalának (UNODC) június 13-án nyilvánosságra hozott migránscsempészetről szóló első globális tanulmányából kiderült, hogy 2016-ban legkevesebb 2,5 millió migránst szállítottak át illegálisan a határokon embercsempészek, amivel több mint 7 milliárd dolláros (1904 milliárd forint) bevételre tettek szert.

„A migránscsempészeknek semmilyen emberélet nem számít: víz, élelem és mentőmellény nélkül zsúfolt gumicsónakokban szállítják tengerre az illegális bevándorlókat, arra számítva, hogy az NGO-mentőhajók úgyis gyorsan megtalálják és kimentik őket. Sajnos ehhez asszisztálnak az európai NGO-k, amikor még Líbia parti vizeiből mentik ki a migránsokat, majd pedig átszállítják őket Európába” – nyilatkozta a fideszes politikus. Gál Kinga szerint ennek a gyakorlatnak véget kell vetni, hiszen erős húzótényezőt (pull faktor) jelentenek mind az embercsempészek, mind az életüket kockáztató illegális bevándorlók számára.

„Egyetértek ezért a pénteki uniós csúcs következtetéseinek azon pontjaival, hogy minden, a Földközi-tengeren tevékenységet folytató hajónak tiszteletben kell tartania a vonatkozó jogszabályokat és nem akadályozhatják a líbiai parti őrség műveleteit. Valamint támogatom azt is, hogy az embercsempészek üzletszerű tevékenységének végleges ellehetetlenítése – és így számos tragikus haláleset megelőzése – érdekében meg kell szüntetni azokat a tényezőket, amelyek arra késztetik az embereket, hogy nekivágjanak a veszélyes útnak” – hangsúlyozta a néppárti politikus.

 Járóka Lívia, az EP fideszes alelnöke a vita során felszólalásában kiemelte: „A hatályos uniós szabályozás nem zárja ki azok büntethetőségét, akik illegális bevándorlókat segítenek terveik megvalósításában. Sőt, minden tagállam szankciókat állapíthat meg azzal szemben, aki törvénytelenül segít harmadik országbelieket beutazni egy uniós tagállam területére vagy anyagi haszonszerzés céljából szándékosan segítséget nyújt a migránsoknak, hogy egy tagállam területén tartózkodjanak”.

 „A civil szervezeteknek kivétel nélkül tiszteletben kell tartaniuk az Európai Unió szabályait és számolniuk kell azzal, hogy az EU-s jog szerint büntethetők, ha illegális határátlépőket segítenek. A magyar kormány célja mindig is az volt, hogy az igazságszolgáltatási szervek fel tudjanak lépni az illegális bevándorlást szervező szervezetek ellen” – tette hozzá Járóka.