Költségvetés, gazdaság- és foglalkoztatáspolitika

ThinkstockPhotos-82090014_994

A kohéziós támogatás nem adomány!

2017. 06. 13.

„A kohéziós politikának egyértelmű szerződéses célrendszere van. A 2020 utáni kohéziós politika részlet szabályai ezeknek a céloknak a megvalósítását kell szolgálniuk. Helytelen minden törekvés, amely a kohéziós politikát büntetőeszközként akarja használni, vagy olyan politikai-hatalmi törekvésekkel akarja összekapcsolni, melyek távol állnak a kohéziós politika céljaitól” – hangsúlyozta Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő az Európai Parlament mai plenáris ülésén nagy többséggel elfogadott, a 2020 utáni kohéziós politika alapelemeiről szóló jelentés kapcsán.

Az európai parlamenti előterjesztés hangsúlyozza a kohéziós politika nélkülözhetetlen szerepét, és kiáll költségvetésének fenntartása mellett. „A kohéziós politika konkrét, a polgárok számára kézzelfogható pozitív eredményeket tud felmutatni. A segítségével megvalósuló fejlesztések eredményei jól láthatóak és nélkülözhetetlenek. Ezért rendkívül fontos, hogy a kohéziós politika 2020 után is megfelelő költségvetéssel rendelkezzen, és ezáltal be tudja tölteni eredeti szerződéses feladatát, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítését, a régiók közötti különbségek csökkentését” – fogalmazott a jelentés megszavazását követően a néppárti politikus.

„A jelentés szakmai alapvetésével egyetértünk, hiszen az előterjesztés hangsúlyozza a kohéziós politika, vagyis a legfőbb uniós befektetési politika eredményeit és jelentőségét. Kiemeli, hogy a jövőben is vissza nem térítendő támogatásoknak kell a finanszírozás alapját jelenteni, és a 2020 utáni kohéziós politika kereteinek mielőbbi kidolgozására hív fel. Ám teljes mértékben ellenezzük azt az elképzelést, hogy a bevándorlók fogadásával, valamint társadalmi és gazdasági integrációjával kapcsolatos költségeket a kohéziós politika forrásaiból fedezzék, és ezáltal csökkentsék a régiók felzárkóztatására fordítható összegeket” – mutatott rá Deutsch Tamás.

A fideszes képviselő hozzátette: „Határozottan elutasítjuk, hogy a kohéziós politikát zsarolás eszközévé tegyék, és a források folyósítását úgynevezett jogállamisági-politikai feltételekhez, vagy éppen a bevándorlók kötelező átvételéhez kössék”.