Környezetvédelem

A cianidos bányászatnak nincs helye Európában

2017. 04. 27.

Az Európai Parlament plenáris ülése ma délben elsöprő többséggel támogatta Hölvényi György kereszténydemokrata (Fidesz-KDNP) EP-képviselő jelentését a bányászati hulladék irányelv tagállami végrehajtásáról. Az emberi egészség magasabb szintű védelme és az erőforrás-hatékonyság hangsúlyozása mellett az EP újból a cianidos bányászat uniós tilalmára szólította fel az Európai Bizottságot.

A brüsszeli mini-plenáris ülésen az EP-képviselők 566 igen, 8 nem és 20 tartózkodó szavazattal támogatták Hölvényi György ajánlásait a bányászati hulladékok európai szabályozásának javítására. „Noha a tagállamok többsége napjainkra elfogadta az irányelvben meghatározott rendelkezéseket, azok végrehajtása és ellenőrzése továbbra is problémát jelent” – értékelte a majd két éve tartó kutatómunka eredményeit a néppárti jelentéstevő. A politikus szerint különösen aggasztó, hogy az emberi egészségre és a környezetre legnagyobb veszélyt jelentő, ún. „A” osztályba sorolt zagytározók engedélyezésénél, valamint a vészhelyzeti tervek megalkotásánál is találtak hiányosságokat.

Hölvényi György emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament – Áder János kezdeményezésére – 2010. május 5-i határozatában a cianidos bányászati technológiák uniós betiltására szólította fel az Európai Bizottságot.

A ma elfogadott végrehajtási jelentés is igazolja, hogy az európai szabályozás nem képes megfelelő védelmet nyújtani a cianidos bányászat veszélyeivel szemben. Az európai honatyák – frakcióktól függetlenül – ismét egyértelművé tették: nem kérnek az elavult, pazarló és ártalmas technológiából.

A bányászati hulladékok az EU-ban keletkező hulladék egyharmadát teszik ki. Az európai bányászat egyre gyengébb minőségű és mélyebben fekvő erőforrások felé fordul, egyre több hulladékot, veszélyes méregtavat hagyva maga mögött. Ezen aggasztó trend megállítása érdekében Hölvényi jelentése az élvonalbeli fejlesztések gyakorlati alkalmazását sürgeti.

 

„Az e-hulladékok újrafeldolgozásával jóval több értékes nyersanyagot biztosíthatnánk az európai ipar számára, mint a jelentős környezeti terheléssel és veszélyekkel járó hagyományos technológiákkal. A bányászati hulladékokat be kell vonnunk a körforgásos gazdaság fogalmába. „A magasabb környezetvédelmi elvárásoknak és az erőforrás-hatékonyságnak kell elsőbbséget biztosítanunk, még akkor is, ha azok rövid távon költségesebbnek bizonyulnak” – hangsúlyozta Brüsszelben a néppárti képviselő.